Hírek

Sporttörténelmet írt a KVSE felnőtt futball csapata

A   csapat   megnyerve   a   megyei   bajnokságot   osztályozó   mérkőzés   nélkül került   az   NB   III-ba.   Czunyiné   dr.   Bertalan   Judit   térségünk   országgyűlési képviselője,    dr.    Kancz    Csaba    kormánymegbízott,    dr.    Molnár    Attila polgármester,    valamint    Beigelbeck    Attila    a    KVSE    elnöke    ebből    az alkalomból    aranyérmet    nyújtott    át    a    csapat    tagjainak    a    Városháza dísztermében.   Az   átadón   megjelent   Khéner   László,   az   MLSZ   megyei igazgatója is. A   komáromi   labdarúgóktól   megtudtuk,   kemény   munka,   heti   négy   edzés kellett    a    jó    szerepléshez.    A    szezon    elején    megfogalmazták,    hogy szeretnék   megnyerni   a   bajnokságot   és   magasabb   osztályba   kerülni.   Ezt sikerült teljesíteniük. -   Sokan   iskola,   munka   és   család   mellett   jártak   az   edzésekre.   Rengeteget küzdöttünk,     dolgoztunk     azért,     hogy     ezt     az     eredményt     elérjük!    A mögöttünk    álló    szakmai    stábbal    és    a    szurkolókkal    már    egy    családot alkotunk.    Ez    is    hozzájárult    ahhoz,    hogy    ilyen    jól    sikerült    a    szezon    - mondta    az    éremátadó    után    a    KVSE    felnőtt    labdarúgó    csapatának csapatkapitánya, Tőcsér Gyula. -   Minden   támogatást   megkaptunk   ahhoz,   hogy   sikerüljön   bejutnunk   az NB   III-ba.   Ezután   még   többet   kell   dolgoznunk,   hogy   egy   osztállyal   feljebb is   megálljuk   a   helyünket.   Ez   az   elismerés   azonban   új   lendületet   ad   -   tette hozzá Vígh László edző. Az   NB   III-ban   olyan   csapatokkal   kell   majd   fiainknak   felvenni   a   versenyt, mint   a   győri   ETO   vagy   a   Tatabánya.   A   magasabb   osztályba   kerülés   az önkormányzatra is új feladatot ró. -   Czibor   Zoltán   neve   kötelez   minket.   Úgy   hiszem,   hogy   a   fiúk   az   NB   III- ban    is    megállják    majd    a    helyüket.    A    felnőtt    játékosok    mellett    ne feledkezzünk   meg   az   utánpótlásról   sem,   hiszen   több   száz   kisgyermek focizik   városunkban,   akiknek   a   megyei   bajnokságot   megnyerő   csapat tagjai   példaképként   szolgálnak.   A   magasabb   osztályba   kerülés   bizonyos fejlesztéseket    igényel,    amihez    az    önkormányzat    az    MLSZ    pályázati lehetőségeit is felhasználja majd - mondta dr. Molnár Attila polgármester. Dr.   Kancz   Csaba   kormánymegbízott   beszédében   kiemelte,   példaértékű az   az   összefogás,   ami   Komáromban   a   futball   területén   is   megmutatkozik, míg   Czunyiné   dr.   Bertalan   Judit   arról   beszélt,   hogy   a   foci   nem   csupán   a játékosok   csapatmunkája,   de   mindenki   másé,   aki   a   háttérből   segíti   a közös fejlődést.
© Komárom Városi SE 2016
Komárom Városi SE 1947
Labdarúgás
Mérkőzések